1. Rész - Csak egy átlagos napnak indult.

Sziasztok! ^^ Panda is here, egy új fanfictionömmel; mint látjátok, ezúttal csábításból jeles fanficet kezdtem el írni. Na nem is szaporítom a szót. Kezdem is. ^^
Pár aláfestő zene:

Egy átlagos estének indult. Mivel imádok este sétálgatni alvás előtt, most is ezt tettem. Amúgy bocsánat, hogy így előzmények nélkül mondom a történetet, anélkül, hogy barmit is tudnátok rólam, szóval inkább azt mondom először. Mar 1 éve, hogy a Sweet Amoris diákja vagyok. A nevem Naomi. A legjobb barátnőmmel vagyok 1 osztályba; Chachival. Viszont az osztályom többi tagjával nem igen jövök ki, max meg 1 lány jöhet szoba, Brittany. Az évfolyam társaim közül is csak 2 emberrel, Rosaliaval, és Violaval.Az osztályt csak látásból ismerem sajnos, pedig jó arcoknak tűnnek.Szóval, folytatom is. Fogtam a fülesem, a telefonom, és elindultam. Koromfekete ég, a kutyák ugatása, a lámpák gyér világítása. Megszoktam. Be nyomtam a zenét a telefonomon, feltettem a fülesemet, és neki álltam a sétámnak. Már körülbelül 10 perce sétálhattam, mikor megláttam két alakot. Az egyik kezében egy gitár volt, a másik kezében pedig egy jegyzet füzet. A gitáros akkordokat játszott, míg a füzetes dudorászott. Ahogy a fény jobban megvilágította az arcukat, észrevettem, hogy ők az évfolyam társaim közül két ember. Ahogy ezt konstatáltam, mentem tovább, mint akit nagyon érdekel.
***Másnap***
Szomorúan keltem fel az ébresztőm zajára, és egyből az I Hate Hétfő mondat jött ki a számon, mint gondolom az összes többi embernek, akinek iskolába kell mennie. Ki kószálódtam az ágyamból, és egyből a fürdőmbe indultam. Fürödtem-felöltöztem-fogat mostam-hajat csináltam-sminkeltem.. Vagyis a reggeli teendőket végeztem el. Mivel egyedül élek, (szüleim magamra hagytak) üres volt a ház. Megszoktam. Épp két szendvicset csináltam reggeli gyanánt, mikor csengettek. Egyből tudtam, hogy ki volt. Kinyitottam az ajtót.
- Chachi! - ugrottam a nyakába.
- Neked is szia Nao. - nevetett, majd be jött. Negyed 8 volt, a szendvicsek közül 1-et megettem, a másikat pedig elraktam a táskámba. Ki léptünk Chachival az ajtón, amit majd bezártam, és elindultunk gyalog a Sweet Amoris fele. Mivel közel lakunk egymáshoz Chachival, minden reggel együtt megyünk. Az utcánk se volt túl messze a Sweet Amoristol, szóval általában gyalog szoktunk menni.
***10 percel később***
Már a Sweet Amoris előtt álltunk. Háromnegyed volt, szóval a diákok már özönlöttek be a Sweet Amoris ajtaján.
- Csak egy szokásos hétfő reggel. - sóhajtottam.
- Na ja.. - mondtam, majd elindultunk befelé. A szokásos unalmas órák felének az elteltével, a nagyszünetbe ki mentünk Chachival az udvarra, majd leültünk egy padra, ami a fa alatt volt. Egyszer csak egy szürkés hajú, felemás szemű ember viktoriánus cuccokban oda jön hozzánk.
- Sziasztok! Bocsi, tudom hogy nem ismerjük egymást.. De elhagytam a jegyzet füzetemet. Nem láttátok valamerre? - kérdezte tőlünk, Chachi pedig majdnem el nevette magát.
- Nem láttuk.. Most jöttünk ki mi is. - mondtam.
- Istenem Lysander.. Te most komolyan körbe jársz az egész udvaron, és megkérdezel mindenkit, hogy nem látták e a jegyzet füzeted? - kérdezte egy vörös hajú, flegma hangon, lenéző pillantással. Rá néztem az arcára..Olyan érzést éreztem, amit még soha. A szívem hevesen vert, a gyomrom bizsergett. Nagyon furcsa volt ez az érzés, már alig vártam, hogy elmúljon. Az arca helyett inkább a földet kezdtem el bámulni.
- Hát.. Mivel tele voltak a dalainkkal.. Sőt, még a tegnapi is benne volt. - magyarázkodott Lysander(ezek szerint ez a neve), és eddig bírta Chachi, elnevette magát.
- Chachi.. Min nevetsz? - néztem rá furcsán.
- Én sem tudom - mondta szaggatottan, levegőt kapkodva. Azt hiszem kitaláltam, miért is nevethet. Zavarba jöhetett Lysandertől. Chachi-t óvodás korom óta ismerem, azóta is barátok vagyunk, nem egyszer volt olyan, hogy mikor zavarba jött, szakadt a nevetéstől. De hogy konkrétan mitől is jöhetett zavarba? Ezt már én sem értettem. Ezt csak ő tudja, más nem. Lysander és a vörös hajú társa szintén furcsán nézett rá.
- Oké Chachi, szerintem most már abbahagyhatod. - mondtam neki, és megpróbálta abbahagyni, sikerült is neki.
- Amúgy Lysander vagyok. - mosolygott.
- Nao. - mondtam egyszerűen. - A nevető hölgyemény pedig Chachi. - tettem hozzá.
- A goromba társam amúgy Castiel. - mutatott hátra az említett személyre.
- Cső. - köszönt a drága említett barátunk, aki a "nagyon kellemes" érzéseket okozza a szívemnél és a gyomromba.
- Hali. - köszöntem neki oda.
- Na jó. Most megkívántam egy sütit. - mondta csak így véletlenszerűen a drága barátném.
- Én meg haza akarok menni. Melyik jobb? - sóhajtottam.
- Na mindegy, ha láttok egy fehér jegyzet füzetet, akkor kérlek keressetek meg, és adjátok oda nekem. - mondta Lysander, és Castiellel együtt elmentek. A szünet eltelt. Jöhettek az órák.
***órák után***
Végre eltelt az összes óránk, mehettünk haza. Végre. Chachival pakoltunk el a táskába, mikor szipogást hallottunk. A szőke hajú csaj az osztályunkból, asszem Brittany, sírdogált a székén ülve. Odamentünk hozzá.
- Mi a gond? - kérdeztem tőle, de mivel ez a stílusom egy kicsit.. bunkó hangon. De nem tehetek róla. - Amúgy bocs a stílusomér'.
- Semmi gond.. Amúgy.. csak.. szerelmi bánat. - mondta sírva.
- Oh.. értem.. hát.. izé.. sajnálom. - mondtam.
- Én is. - mondta Chachi és megölelte a lányt.
- Kö-köszönöm. - mondta szipogva. Elköszöntünk, és mentünk is.
- Naomi! Chachi! - hallottunk egy ismeretlen hangot. Az ismeretlen lány megállt előttünk. Lila haja volt, sőt.. Szinte mindene lila. - Tudom hogy nem ismertek. Lana vagyok. Rosalia mondta el a neveteket. De ez most nem fontos. Ezt a jegyzetfüzetet oda tudnátok adni Lysandernek? Sietnem kell haza, és sehol sem találom! - mondta.
- Persze. - mondta mosolyogva Chachi, aki elvette a lány kezéből a füzetet.
- Köszönöm. Sziasztok! - mondta, és futott is ki.
- Ahj.. most kereshetjük meg a füzetest. - sóhajtottam.
- Igen.. De én nem bánom. - mondta mosolyogva a barátnőm, majd nekiálltunk a keresésnek. Égen-földön kerestük őt.. De sajnos nem találtuk. Már arra gondoltunk, hogy hazament.
- Te.. Hallod szerintem már hazament.. - mondtam, majd meghallottam egy gyönyörű énekhangot, és azt pedig egy gitár kísérte. Tegnap is ilyesmit hallottam éjjel. Csak halkabban. A hang irányába mentünk. A lépcsőnél kötöttünk ki. Észrevettük, hogy a keresett személy énekel, és Castiel gitározik. Az ajtónál megálltunk, és hallgattuk a zenét, amit játszottak. Bámulatos volt. Ez nem vall rám, de ahogy megláttam a vöröst, ahogy gitározik, a szívem neki állt hevesen verni, a gyomrom pedig bizseregni. Ahogy pedig gitározott, elolvadtam. Pedig ez nem én vagyok. Vajon miért lehet ez?